A szellemi tulajdonra vonatkozó jogi rendelkezések
Figyelem: A szerzői jogról és az egyéb szellemi tulajdonról szóló rendelkezéseket a www.szurkoljlondonban.hu honlapra történő belépéssel valamennyi látogató automatikusan magára nézve kötelezőnek fogadja el!
A honlap tartalmának szerzői joga a Pegazus Sport Tours Kft-t illeti meg, kivéve abban az esetben, ha a konkrét dokumentumban más forrás van feltüntetve, illetve a szerzői joggal kapcsolatban egyéb közlés történik.
A Pegazus Sport Tours Kft. előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül a honlapot, illetve annak bármely részét, alkotóelemét (szövegeit, képeit, videókat, animációt, hanganyagot, adatokat, stb.) semmilyen módon nem szabad felhasználni, illetve megváltoztatni, illetve a honlap tartalmi elemei nem helyezhetők el sem nyilvános, sem zárt adatbázisban.
A honlap tartalmáról kizárólag magáncélú felhasználásra, a Pegazus utazási ajánlatának megismerése érdekében egyetlen egy nyomtatott példány készíthető, azonban annak bármilyen további jellegű felhasználása szigorúan tilos.
A honlapon szereplő védjegyek, logók és egyéb emblémák szintén jogi védelmet élveznek, azok bármilyen tartalmú és hatályú felhasználása szigorúan tilos.
A honlapon szereplő termékek a Pegazus Sport Tours Kft. szellemi tulajdonát képezik, a termékek, illetve a termékekre vonatkozó know-hownak másolása, utánzása szigorúan tilos!
A szerzői jogra illetve a szellemi tulajdonra vonatkozó rendelkezések megsértése büntetőjogi és polgári jogi jogkövetkezményeket, illetve kártérítési kötelezettséget von maga után!
A honlapon található informaciók tájékoztató jellegűek. A jogok tulajdonosa az elírásokért illetve sajtóhibákért semmiféle felelősséget nem vállal.
A honlapon szereplő képekről
A honlapon szereplő képek csak tájékoztató jellegűek, előfordulhat, hogy a valóságban az ábrázolt tájak, környezet, tárgyak, épületek, épületrészek, berendezési tárgyak stb. másképpen néznek ki, mint a fotón. A képek, illusztrációk nem minősülnek ajánlattételnek. A szobákra vonatkozó képek szintén tájékoztató jellegűek, a szobák kinézete, felépítése, az alkalmazott színek, a szobák bútorozottsága, egyéb felszereltsége a képtől eltérő lehet, és mindenképpen függ a szoba komfortfokozatától, illetve attól, hogy a szállodakomplexumon belül hol helyezkedik el.
Részlet az OLIMPIAI CHARTA-ból
Hatályos 2007. július 07. napjától
Nemzetközi Olimpiai Bizottság
Olimpiai Játékokkal kapcsolatos jogok és az Olimpiai Játékok tulajdonjoga
7 §
1. Az Olimpiai Játékok kizárólagos tulajdonjoga a NOB szervezetét illeti, amely szervezet rendelkezik minden az Olimpiai Játékokkal kapcsolatos joggal és adattal, különös tekintettel és korlátozás nélkül minden, bármely formában megjelenő, illetve bármely eszközzel történő, akár létező vagy a jövőben kifejlesztendő szervezésre, felhasználásra, közvetítésre, felvételkészítésre, képviseletre, sokszorosításra, hozzáférhetőségre és terjesztésre vonatkozó jogra.
A NOB hatáskörébe tartozik az Olimpiai Játékokhoz, illetve az Olimpiai Játékok versenyeihez és sport teljesítményeihez történő hozzáférés és adatfelhasználás feltételeinek meghatározása
2. Az Olimpiai szimbólum, zászló, jelmondat, himnusz, azonosító jegyek (beleértve, de nem korlátozva az "Olimpiai Játékokra" és "Olimpiász Játékaira") azonosítók , emblémák, láng és fáklya a 8. cikkely 14 pontjában meghatározottak szerint együttesen vagy egyénileg képezik az "Olimpiai tulajdont". Az Olimpiai tulajdonnal kapcsolatos jog, valamint az ezekkel kapcsolatos felhasználás a NOB kizárólagos tulajdonát képezi beleértve, de nem korlátozva bármely haszonszerzési, kereskedelmi vagy reklám célra. A NOB felhasználói szerződés keretében a tulajdonjogait, illetve annak egyes részeit továbbadhatja a NOB Végrehajtó Bizottság előírásai és feltételei szerint.
Az Olimpiai Charta teljes tartalma a www.mob.hu oldalon megtalálható.
Töltés...