Gellért Gabriella, a Pegazus Sport Tours Kft. ügyvezető igazgatójának köszöntője
Kedves Érdeklődő, Kedves Leendő Utasunk!
Örömmel tölt el bennünket, hogy ellátogatott honlapunkra.
Mintha ha csak tegnap lett volna, amikor Pekingben 2008.08.08.-án fellobbant az olimpiai láng, és most, két és fél év után újra a Nyári Olimpiai Játékokra invitáljuk Önöket, ezúttal Londonba.
A világ legnagyobb fesztiváljára, utazni, szurkolni, szórakozni vágyók érkeznek a világ minden tájáról a nagy fejlesztéseket végző fantasztikus Londonba. Mi, az idén 35 éves Pegazus Sport Tours Kft. munkatársai arra biztatjuk Önt és családtagjait, barátait, hogy legyen ott Londonban, legyenek ott minél nagyobb számban, képviseljék a magyar színeket a városban, a lelátókon, éljék át a helyszínen egy olimpia felejthetetlen élményét és szurkoljanak együtt a magyar versenyzőknek! Szeretnénk, ha 2012. augusztusában – csakúgy, mint az athéni olimpia után - Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpia Bizottság elnöke újra aranyéremmel jutalmazná a magyar szurkolók példanélküli buzdítását.
A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodájaként és hivatalos magyarországi jegyértékesítőként 2000-óta immár a 4. nyári olimpiára utaztatjuk a sport szakembereket, támogatókat és sport kedvelő szurkolókat, akik közül sokan már visszatérő vendégeink. Honlapunkon a legfontosabb információkkal kívánjuk ellátni Önt, megtalálja aktuális ajánlatainkat. Naponta kapcsolatba léphet velünk a Facebookon / www.facebook.com/szurkoljlondonban /. Az ínyenceknek ajánljuk blogunkat is. / http://szurkoljlondonban.postr.hu / és természetesen személyesen is készséggel állunk rendelkezésükre irodánkban.
Pegazus Sport Tours, 35 éves szakmai tapasztalat az utaztatásban, 15 éves szakmai tapasztalat az olimpiai utak szervezésében
A Pegazus Tours, a Magyar Olimpiai Bizottság Hivatalos Utazási Irodája 1976-ban alakult, idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját.
Legfőbb erényünk a megbízhatóság, melynek fő alappillére cégünk stabil pénzügyi helyzete. Legjelentősebb tőkénk a 35 év alatt kialakult tartós kapcsolatrendszerünk. Tevékenységi körünkbe a beutazási, kiutazási tevékenység, valamint a repülőjegyértékesítés tartozik. 2005.-től, hangsúlyozva irodánk elkötelezettségét kiemelten a sport utazások szervezése mellett, kiutazási tevékenységünket Pegazus Sport Tours Kft. néven folytatjuk.
Spanyolországban működő leányvállalatunk, a Pegazus Sport Tours Espana Ltd. révén spanyol érdekeltségű sporteseményekkel kiemelten foglalkozunk.
OLIMPIAI UTAZÁSOK
Irodánk a Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos utazási irodájaként szervezett és szervez utazásokat a Nyári és Téli Olimpiai Játékokra:
Sydney Nyári Olimpiai Játékok, 2000.
Salt Lake City Téli Olimpiai Játékok, 2002.
Athéni Nyári Olimpiai Játékok, 2004.
Torinoi Téli Olimpiai Játékok, 2006.
Pekingi Nyári Olimpiai Játékok 2008.
Vancouveri Téli Olimpiai Játékok 2010.
Szingapúri Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok 2010.
Londoni Nyári Olimpiai Játékok 2012.
A Nyári Olimpiai Játékokon szerzett 160 aranyéremmel, és az ezen az Olimpiákon szerzett 463 összes éremmel Magyarország a Világ sport nagyhatalmai közé tartozik.
Legeredményesebb sportágaink a vívás, úszás, kajak-kenu, birkózás, torna, ökölvívás, atlétika, öttusa, vízilabda, sportlövészet.
Az olimpiai versenyeket a szurkolók korábban a rádióközvetítéseken, majd a televízió közvetítésein keresztül kísérték figyelemmel. A helyszínen többnyire csak a sportszakemberek és meghívott vendégek, vagy egyénileg utazó sportbarátok lehettek. Az 1996-os Atlantai Olimpiai Játékok óta folyik szervezett olimpiai utaztatás. A Pegazus szervezésében akkor 140 magyar szurkoló utazott el. Sydneyben már 870, Athénban és Pekingben több mint 3000 szervezett turista bíztatta a magyar sportolókat.
Az elmúlt Olimpiákon szurkolói klub program keretében utasaink találkozhattak a helyszínen olimpikonjainkkal, sportvezetőinkkel, szurkolói esteken újra átbeszélhették a sikereket vagy épp a kudarcokat, megoszthatták élményeiket, a versenyeket követő szakmai értékeléseken és számos egyéb programon vehettek részt. A rendkívül pozitív visszajelzések arra ösztönöznek minket, hogy ezt a hagyományt Londonba is továbbvigyük.
Az olimpiai utazásszervezés eltér a hagyományos csoportos utazásszervezéstől. Egyik legfontosabb szempont a belépőjegyek biztosítása a magyarok által kedvelt sportágak versenyeire. Ezeket több évvel a kvalifikációs folyamat előtt meg kell rendelni, tehát nem biztos, hogy az adott sportágban magyar versenyző, vagy csapat indul e egyáltalán. Ugyancsak fontos a magyar sportolók, csapatok sorsolása, a versenyek időpontjainak ismerete. Irodánk lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy a lehető legtöbb szurkoló eljusson magyar érdekeltségű versenyekre, ehhez munkatársaink szakértelme, irodánk gazdag sportutaztatói múltja, jó partneri kapcsolatai jelentős mértékben hozzájárul.
FOCI UTAK, SPORT UTAK
Az olimpiai utazások szervezése közben szerzett tapasztalataink, valamint utasaink, partnereink visszajelzése alapján arra az elhatározásra jutottunk, hogy az egyre nagyobb érdeklődést a sport utak iránt ajánlataink folyamatos bővítésével elégítjük ki. Évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nemzeti labdarúgó mérkőzésekre szervezett ajánlataink (angol, spanyol, olasz, német bajnoki mérkőzések, Bajnokok Ligája fordulók) mind egyéni, mind vállalati megrendelőink körében. Futball mérkőzésekre szóló ajánlataink
A labdarúgáson kívül utazási ajánlataink között szerepelnek Magyarországon és külföldön megrendezett és megrendezésre kerülő Világ- és Európa-bajnokságokra, tenisz tornákra (Roland Garros), Forma 1 és MotoGP futamokra történő utazási ajánlatok. Sportutak
ÜZLETI UTAZTATÁS, INCENTIVE UTAZÁSOK
Külföldi kiállításokra, szakvásárokra a legkedvezőbb feltételek mellett tudunk utazásokat szervezni egyéni utazók és csoportok részére. A szakmai programok mellett természetesen a szállás, étkezés, programok, idegenvezetés, gépkocsibérlés és utaztatás megfelelő megszervezését is biztosítani tudjuk. Irodánk nagy tapasztalatra tett szert s céltudatos marketing politikát folytató vállalatok részre szervezett, magas színvonalú incentive és szakmai utazások szervezése terén, ahol partnereink pénzügyi kereteinek megfelelően magas színonalú szolgáltatásokat és kiszolgálást biztosítunk ügyfeleink részére.
PEGAZUS AGRO - MEZŐGAZDASÁGI UTAK
A Pegazus Agro, a Pegazus Sport Tours. Kft. Magyarország egyik legpatinásabb idegenforgalmi szervezetének mezőgazdasági utakra szakosodott részlege, mely sokéves hazai és nemzetközi szakmai tapasztalatával, kiterjedt kapcsolatrendszerével vívta ki magának a "Magyarország vezető mezőgazdasági utazási irodája" címet s ezzel hazánkban elsőként elnyerve az ATOI- a világ vezető mezőgazdasági utakat szervező utazási irodáinak nemzetközi szervezete- rendes tagságát.
Portfoliónkban az általános mezőgazdasági tanulmányutak, a speciális, egyéni igényekre szabott szakmai-, és tematikus utak éppúgy megtalálhatók, mint a a szakmai kiállítások és vásárok, illetve szakszemináriumok, konferenciák. Mezőgazdasági utak
BEUTAZTATÁS
Külföldi partnerirodáinkon, valamint az ATOI szervezetén (Agricultural Tour Operators International - agrárturizmussal foglalkozó utazásszervezők nemzetközi szervezete) keresztül jelentős beutazási forgalmat bonyolítunk le egyéni vendégek, valamint csoportok részére elsősorban Hollandiából, Olaszországból, Angliából, Írországból.
INFORMÁCIÓ
Cím: 1053 Budapest, Ferenciek tere 5.
Nyitva-tartás: hétfőtől csütörtökig:8:30-17:00, pénteken:8:30-16:00
Tel.: (+36-1)-3182-100, (+36-1)-3171-644
Fax: (+36-1)-2670-171
E-mail: olimpia@pegazus.hu, pegazus@pegazus.hu
Weboldal: http://www.szurkoljlondonban.hu/, http://www.pegazus.hu/
Adószám:11921965-2-41
MKEH szám: R-00329/1992/2002
Vagyoni biztosíték: UNIQA Biztosító Zrt.
Töltés...